F-R teszt

Fritz Riemann (1975) és Christoph Thomann (1988) által létrehozott modell írja le az egyén szemszögéből azonosítható négy tipikus viselkedést. A négy alapszükséglet kielégültsége az emberi jóllét ideális holisztikus állapotát teremti meg. Ez nem egy statikus, nyugalmi állapot, hanem egy dinamikus jóllét aktív állapota. Vagyis a jóllét egymással ellentétes erők kiegyensúlyozottságán múlik. Hogy mindegyik alapszükségletünkre tudunk figyelni és mindezek elvesztésének szorongásával jól tudunk bánni, le tudjuk küzdeni és tovább tudunk haladni. És viszonylagos egyensúlyban tudjuk tartani. Az emberi élet során tökéletes egyensúly mégsem tud megvalósulni. Mindig keletkezik valamely területen hiány arra inspirálva, hogy azon a területen munkálkodjunk. Rendszerint minden embernél jellemző a négy alapfélelemből egy-vagy két félelem hangsúlyossá válása és a személyiség kimozdulása a tökéletes egyensúlyi állapotból. Ez befolyásolja a személyiség alapvonásait, a kommunikációját, kapcsolatteremtő képességét és megjelenik a viselkedés szintjén sokszor releváns és felismerhető jegyekkel. Hangsúlyos a tanulási folyamatban is.

A személyiségből kiinduló pedagógia emberi megközelítését adja az oktatásnak, emberi fejlesztésnek. Ezért választottuk ennek egy saját kísérleteken alapuló egyszerű rendszerét, támaszkodva néhány alapvető pszichológiai elméletre. Abban bízunk, hogy annak ellenére, hogy nincsenek egzakt módon definiálható személyiségtípusok, mégis a rendszerben való gondolkodás könnyebb eligazodást ad nemcsak a képzésben résztvevők jobb megismerésében, hanem a helyes képzői magatartás, alkalmazott tanítási módszer és értékelés tudatosabb megválasztásában.

A személyes irányultság beazonosítására segítség lehet az F-R tesztnek elnevezett saját fejlesztésű gyorsteszt.

Az alábbi ábrára kattintva indíthatja el a tesztet.

Teszt

A teszt kiértékelése megtalálható a kutatási anyagaink között!

A személyre szabott kiértékeléshez és fejlesztési terv összeállításához kérjük foglaljon időpontot a kapcsolat oldalon!